Tauplitzi meseház

Ausztria szívében, Stájerországban

Lélegzetelállítóan gyönyörű hegyvidéken ékeskedik Ibolya és László gerendaháza. Még a szép chaletekhez szokott osztrák szomszédaik is elismerő megjegyzésekkel kísérték végig a nívós ház születését.

Ez egy megvalósult álom
„Azt, hogy nekünk egyszer gerendaházunk lesz, már amikor megismertük egymást elhatároztuk! – meséli Ibolya. A nagy kérdés mindig is az volt, hogy hol épüljön majd fel, hogy igazán tájba illő is legyen. Úgy gondoltuk, a legegyszerűbb Ausztria közepén keresgélni. A döntés másik fele inkább emocionális volt: amikor elénk tárult a Grimming hegy látványa… egyből beleszerettünk ebbe a megunhatatlan szépségű tájba.”

Régi Gerendaházak magazin olvasók vagyunk
Hosszú évek során gyűjtögettük, ötleteket nézegettünk benne. Mindenképpen magyar vállalkozóval szerettünk volna építtetni, akinek Ausztriában is van engedélye. Egy jó nevű, soproni házépítő cég mellett döntöttünk, voltunk az ágfalvai üzemükben, láttunk több olyan családi házat, amit ők építettek. Meggyőződtünk róla, hogy az anyagminőség és a kivitelezés is olyan, amit mi elképzeltünk. A szomszédaink folyamatosan jöttek, hogy „Hú de klassz!”, „Hadd nézzük meg!”, Mivel nagyon modern a ház és a technológia is, amivel épült, itt mindenki a csodájára járt. Nem kellett szégyenkezni, sőt inkább büszkélkedhettünk vele.

Szerkezetében, anyagában és gépészetében is jövőbemutató
A ház A+-os energiaosztályba tartozik, ami Ausztriában már kizárólagos követelmény. A fűtést is környezetbarát, hőszivattyús, levegő víz konstrukciójú rendszer biztosítja. A cikkünk 2017-es megjelenésével egyidőben napelemek is kerültek a házra. Érdekesség, hogy az épület 8 éve született, de ma is a legkorszerűbb mutatói vannak.

– Mit tapasztalnak, mennyire recseg a faház?
– Semennyire! – vágja rá Ibolya – Egyáltalán nem!  Ha tömör gerendából épült volna, az tud repedni, csavarodni, száradni, ami hanggal járhat. De ez speciális, műszárított, hossztoldott, ragasztott gerenda, nem reped, nem változtatja az alakját… ezért soha nem nyikorog. Mellesleg ezt a kérdést én is feltettem az építőknek mert nem jó érzés, ha például a lépcső zajos, de ők mondták e felől nyugodt lehetek. És valóban, ez így is van!

Ide mások nyaralni, síelni, üdülni jönnek, mi meg itt lakhatunk
– Mivel borovi fenyőből épült, a legszembetűnőbb különbség – a gyönyörű gerendák látványán túl, hogy mindez intenzív, nagyon kellemes fenyőillattal párosul. Eleve a fa aranybarna natúrszíne (nincs kezelve, lakkozva), egy nagy melegség-érzetet ad. Amikor a kandalló be van gyújtva este… az nagyon pazar! Nem is tudom szavakba önteni, annyira jó érzés… ezt nem tudja egy téglaház!

Megjelent a Gerendaházak magazin 2017 júniusi számában.
Lap tetejére