„Mintha egy erdőben élnénk”

Természetes lakóklíma, világos terek és nyugodt élettér a fa ölelésében
 A tulajdonos házaspár mindig is szerette a fát, a férj viszont egyenesen kikötötte, ha egyszer házat épít, az mindenképpen fából lesz. Nagy precizitással felépített gerendaházukban megkapták mindazt, amit kerestek: nyugalmat, természetközeliséget, egy nagybetűs OTTHONT.

Miért éppen gerendaház?
Amikor Andrea és Václav közös építkezésre adták a fejüket, vita nélkül megegyeztek, hogy otthonuk fából fog készülni. Ebben a férj korábbi faházas tapasztalata is nagymértékben közrejátszott. Mivel Andrea sem veti meg a jót, nem kellett sokáig győzködni… Ráadásul az építő cég milliméter pontosságú előregyártási és szerelési rendszere is segített a döntésben.

Építkezés magas színvonalon
Miután meggyőződtek arról, hogy a gerendafalazat egy centit sem fog süllyedni, igencsak elengedhették a fantáziájukat a telekvásárlás és tervezgetés terén! Ez lehetővé tette azt is, hogy a fa más anyagokkal könnyen kombinálható legyen. Az átgondolt építési koncepció ráadásul lehetővé tette, hogy a ház hamar – 14 nap alatt (!!!) – felépüljön.

Egészség testnek & léleknek.
A faházunk klímája évszaktól függetlenül mindig rendkívül kellemes” – meséli a házigazda. Az északi fenyőből készült tömör gerendafalak nem engedik be sem a hideget, sem a meleget. Emellett nemcsak fenyőerdő-illatot árasztanak, hanem tapintásra is melegséget sugároznak, ami igazi felüdülés a léleknek! A vegyszermentes építőanyag és a páraáteresztő, mégis szélzáró falak egészséges, huzatmentes belső levegőt biztosítanak. Ilyen falak között sokkal nyugodtabbnak érzi magát az ember.

Világos belső, karakteres külső
A tulajdonosok tudatosan kombinálták a fát világos felületekkel: a válaszfalakat fehérre vakolták, a földszintre homokszínű padlólap került. A nagy, padlótól mennyezetig érő ablakok természetes fénnyel töltik meg a tereket. Külső megjelenésében a faház viszont sötétebb és visszafogottabb hatású: meleg, középbarna homlokzati festés, fekete ablakkeretek és antracitszínű tetőcserepek jellemzik. Annál nagyobb a meglepetés, amikor belépve a világos, nyitott belső tér tárul fel!

Remek műszaki megoldások a környezethez szabva
A földszinti, nyitott nappali födémben a statika miatt acélgerendára volt szükség, amit a harmonikus összhatás érdekében fenyőfával burkoltak. Mivel a gerendaház hóban gazdag vidéken épült, a tetőszerkezetnek rendkívül strapabírónak kell lennie.
A tulajdonosok padlófűtést választottak, melyet levegő-víz hőszivíttyú működtet. Kiegészítő fűtésként egy modern kandalló szolgálja a háziak kényelmét – ami persze sokat tesz hozzá a természetes hangulathoz.

Átgondolt tervezés, kényelmes belső terek
Az alápincézett, másfél szintes, 12×9 méteres ház lejtős telken épült. Az utcafronton kocsibeálló található, a középső szinten a lakótér, ahonnan kijutunk a teraszra és a kertbe. A tágas előszobából egy egybenyitott nappali–étkező–konyha nyílik, üveg tolóajtóval elválasztva, így az előszoba is világos maradhat. Az emeleten látványos a nyitott tetőszerkezet, ahol galéria és olvasósarok kapott helyet, a háló- és fürdőszobák mellett.

Szó mi szó, egy ilyen kényelmes alaprajzú, egyszerű, de mégis magas műszaki tartalommal felépült gerendaház nem csak a háziak életminőségét javítja, de a szemlélődők számára is igazi csemege lehet!

Forrás: Fullwood
 
Lap tetejére